Napok óta nem ment le egy falat se a torkomon,  most mégis le kell szállnom a buszról, olyan hányingerem van. Tizenegy év monogámia Tizenegy éve nem ért hozzám Andráson kívül más férfi. Akkor épp betöltöttem a huszonkettőt. Annyira könnyű volt levetkőzni bárki előtt. Fiatal voltam és feszes. Világbajnok mellekkel megáldva. Addigra már pontosan tudtam, hogyan hat a testem a férfiakra. Azóta eltelt tizenegy év. Én pedig szültem és szoptattam két gyönyörű gyereket. András képes végigcsókolni a szülési csíkokat a hasamon, mert azok annak a kornak a lenyomatai, mikor közösen vártuk a babáinkat. De Balázs, akihez most megyek, neki teljesen új lesz ez a test. Egy éve ismerem, rögtön megtetszett. Egy interjú miatt mentem hozzá, de rossz címet adott meg. Szóval mikor ott bolyongtam azon a belvárosi téren egyszer csak rám köszönt egy magas, irtó jóképű pasi, idétlen sapkában:

– Szia, azt hiszem, engem keresel. – Mire én:

– Igen, én is azt hiszem – S magamban hozzátettem, hogy ebből még baj lesz.

És lett is. Napról napra egyre jobban tetszett. Aztán egy tavaszi napon felhívtam az egyik barátnőm, hogy elmondjam, menthetetlenül, fülig belezúgtam ebbe a pasiba, és jaj nekem. Aztán szenvedtem hónapokig, majd rátaláltam a poliamoriára, kinyitottam a házasságom, és most itt vagyok. Felszállok egy következő buszra, és megyek Hozzá. Fel a lakására. Nincs kimondva, hogy mi ma lefekszünk egymással, elvileg csak társasozni meg inni megyek át, de azért elég egyértelmű. Bár minden percben máshogy gondolom. Félek, izgulok, remegek.

Forog velem a világ, de közben mégis haladok. Megérkezem, felmegyek. Dumálunk, stratégiai társast játszunk, inkább csak őt figyelem. Iszunk, sokat. Pizzát rendelünk. Sokat nevetünk. Már éjfél is elmúlt, de még semmi sem történt közöttünk. Ekkor döntést hozok, és felvetem, hogy játsszunk felelsz vagy merszt. Ha valakivel le akartok feküdni, akkor ezt kell játszani. Engem sosem hagyott cserben, mindig bejön, a legtutibb módszer a világon. Nem én lépem át a határt, bár teljesen egyértelmű, hogy akarom.

– Felelsz vagy mersz? – kérdi.

– Felelek.

– Akarsz dugni? – nagyot nyelek, aztán lehajtom a vodkám:

– Igen. Felelsz vagy mersz?

– Felelek.

– Akarsz dugni?

– Igen. És fogsz is?

– Ez nem csak rajtam múlik. – felelem diplomatikusan.

– Ez igaz, Te jössz

– Felelsz vagy mersz?

– Merek. – mondja mosolyogva

– Csókolj meg! - szólítom fel határozottan, de remegő hangon.

– Gyere ide!

Odamegyek, és inkább én csókolom meg őt, mint ő engem. Nincs benne gyengédség, csak mohó vágy. Tizenegy éve nem csókoltam mást, hónapok óta vágytam erre. S soha egy pillanatra sem gondoltam bele, hogy milyen nehéz lesz ez. Innen kezdve haladnak a dolgok. Én sodródom. Te jó ég, mit kezdjek ezzel a testtel. Egy évtizede nem érintettem mást. Elfelejtettem, milyen, ha valaki új. Azt is elfelejtettem, hogy én hogyan szeretem a szexet. Azt tudom, hogy mi hogyan szeretjük, de hogy én? Nekem iszonyú fontos Balázs, neki egy vagyok a sokból. Csak évekkel később értem meg, hogy valójában esélyünk sem volt. Esély sem volt rá, hogy ez egy jó éjszaka legyen.

Szex után még meztelenül az ágyban megbeszéljük, hogy többé nem fekszünk le egymással. Persze még sokszor le fogunk feküdni egymással, de nem most. Én még egy év múlva is szerelmes leszek belé. Annyira akarok hozzá kapcsolódni, hogy vizesárkokon úszom át és várfalakat mászom meg, hogy közel engedjen. S lesz egy rövid időszak, mikor a szeretője leszek. A kapcsolatunk akkor is nagyon egyenlőtlen. Már-már bántalmazó jellegű. Egyszer megkérdeztem, hogy élvezi-e, ha bánt. Mire azt mondta: Nem. Viszont mégis minden ötödik percben megteszem. Aztán majd leszokom róla, és elmenekülök mellőle.

De most beülök a taxiba, és hazamegyek Andráshoz.

A kép csak illusztráció, forrás: pixabay