Hajnali kettő van. Csendes az egész ház. A nappaliban ülök a földön és zokogok. Már egy órája ráz a sírás, persze hangtalan, mert a szomszéd szobában alszik a családom. Ma lettem 33 éves. Csodás életem van. Nagyszerű férj, két szuper gyerek, szép otthon.... akkor vajon miért zokogok? Azért, mert ma tudatosult bennem, hogy életem utolsó első csókját 22 évesen kaptam. Csak ezért. Jó a házasságom, olyan, amire a legtöbben vágynak. Szeretjük egymást, jókat nevetünk együtt. A szex is messze jobb, mint amit az ember egy 11 éves kapcsolattól várna. Persze már nem olyan intenzív, mint az elején. Nem tépjük le egymásról a ruhát minden este. De heti egyszer-kétszer szerelmeskedünk egymással, és azok az alkalmak nagyon finomak. Mégis hiányzik az a bizsergés, ami egy új kapcsolat elején van, ami annyira vibráló. Tényleg le kell mondanom erről életem végéig?

Van az a srác a munkahelyemen, nagyon szép a keze. Imádom, ahogy a világot látja. Mindennap zavarba hoz. És tuti, hogy megőrülök, ha egyszer nem kóstolhatom meg a száját…. csak egy csók. De már most tudom, hogy az úgyse lesz elég. Belehalok, ha nem lehetek vele. Nézzük csak mik a választási alternatíváim:

1, Megcsalom a férjem. Az egyik barátnőmnek ezt épp a pszichológusa javasolta, mégis csak egy szakember, ő biztos tudja…. De szerintem ez a lehető legrosszabb. Nem fogok Andrásnak hazudni. Nem fogok a háta mögött mással lenni. A hazugságok elválasztanak. Különben se bírnám ki, ő a legjobb barátom, ha történik velem valami jó vagy valami rossz, mindig Neki szeretném először elmondani. Szóval ezt nem.

2, Akkor el kell válnom. Azt már nem. Bár tudom, ha így döntenék, tudnánk azt is szépen csinálni. De szeretem Andrást. Szeretek mellette ébredni, szeretem, hogy mindig tudja mit kell mondania, hogy jobb kedvem legyen, szeretek vele táncolni, szeretem ahogy hozzámér, szeretem a közös életünket, szeretem a hétvégi négyes párnacsatáinkat a gyerekeinkkel. Nem, elválni oltári nagy hülyeség lenne és pont

3, Le kell mondanom a másik a pasiról. Meg az összes többiről, életem végéig. Soha többé senki más csak András…. akkor most akár meg is áshatom a sírom. 33 éves vagyok, ezt még nem akarom.

Egyik megoldás sem jó. A problémám viszont létezik. Zokogok miatta éjjel. Kell lenni rá megoldásnak. Jó megoldásnak, élhetőnek.

Kilenc hónap kínlódás után hirtelen egy hét alatt háromszor futottam bele a Poliamoria szóba. Több-szerelműség, az etikus non-monogámia egyik fajtája. A levegőbe csaptam, ugrándoztam és táncoltam. Van megoldás a problémámra. Nem csak én vagyok helikopter…. Most már csak Andrással kell megbeszélnem.